„Kinek van jókedve, Nekem van jókedvem. Már kora hajnalban Jókedvvel ébredtem. Jókedvvel ébredtem, Madárdal ébresztett, Madárdal ébresztett, Friss hajnal élesztett.”
Ezzel a kis versikével indul minden nap az első osztályban. Ezután – a Waldorf-óvodák ritmusához hasonlóan – naponta változó tevékenységeket végzünk. Hétfőnként agyagozunk vagy méhviaszt formázunk, keddenként fonalazunk, szerdán festünk vagy rajzolunk, csütörtökön ritmikus gyakorlatokat végzünk, pénteken pedig – a vallásóra keretében – a körülöttünk lévő természetről szóló mesét idéznek fel és hallgatnak a gyerekek.
A hetente visszatérő tevékenységek fontos eligazodási pontokat jelentenek az első osztályba lépő gyerekeknek. Emellett a rövidebb vagy hosszabb időt felölelő ritmusok az ember testi- fizikai és szellemi-lelki természetére is egyaránt jótékony hatással vannak. A heti órarend organikus felépítése olyan szokások kialakítását segíti, amelyek a gyerekek természetes igényéből fakadnak. Egy epochának, egy hétnek, egy napnak vagy akár egyetlen tanítási órának a ritmusa is hozzájárul ahhoz, hogy az osztály szokásokat követő egységgé váljon. Ezek a szokások adják azt a biztonságot, amelynek birtokában a gyerekek az iskolát természetes közegként, életük szerves részeként élik meg. Az első iskolai év alatt beleszoknak a gyerekek ebbe az „idő- és szokásrendszerbe”, és időben-térben egyaránt belakják az osztálytermet. Az első osztályban végzett reggeli tevékenységek célja természetesen nemcsak a megfelelő szokásrend kialakítása, hanem komoly pedagógiai szerepük is van. Minden művészeti tevékenység az alkotás, a gyakorlás és az ismétlés által a gyerekek érzésvilágát és akaratát egyaránt erősíti. Amellett, hogy ezek a tevékenységek egységesen segítenek abban, hogy a „teljes embert foglalkoztassuk” (Steiner, GA 294), különbözőségük révén mégis különböző területeken fejtik ki hatásukat: kézzel rajzolunk, és kézzel formázunk is, és mégis teljesen más a két dolog (Steiner, GA 294).
Ha hétfő, akkor agyagozás…
A hétvégét követő első tanítási napon az agyagozásnak egyénileg ébresztő, az osztály egészét tekintve összerendező ereje van. A hűvös anyag ellenére agyagozás közben kezeink hamar felmelegednek, arcunk kipirul. Az agyag átgyúrása után először gömböt formálunk a tenyerünkben; ezt letapogatjuk, forgatjuk, tökéletesítjük. Ezután ujjaink segítségével gödröket, mélyedéseket formálunk az agyagba, mígnem kialakul egy újabb forma, amelyet nem az emlékezetünk segítségével alkotunk meg, hanem sokkal inkább az akaratunkból hozunk létre – a homorú és domború formavilágból.
Ezt a rendszeresen visszatérő gyakorlatot követően kis darabokat szaggatunk az agyagból egy rajztáblára. Ezekből a darabkákból formálunk ezután domborműszerű képeket, amelyek a mesék egy-egy kiemelt motívumát idézik fel, de kapcsolódhatunk vele a betűtanuláshoz vagy számoláshoz is. Az így elkészült formákat simítjuk el és finomítjuk. A kész „műveket” kirakjuk, közösen megnézzük, majd az anyagot újra begyúrva felhasználjuk a következő héten.
