Afrika varázslatos – A földrajz epochán történtekre a hetedikesek emlékeznek vissza

Afrika-nap01

Különösen a novemberi ködös őszből nézve. Most éppen nem tudtunk áthajózni a forró kontinensre, nemcsak azért, mert egyes területeken igen forró a helyzet. Szerencsére találtunk olyan varázslót, aki a tanterembe hozott egy darabot szűkebb és tágabb hazájából. A földrajz epochán történtekről a hetedikesek visszaemlékezéseiből válogattam.

Kovács Tamás

Amikor Malik először belépett az ajtón, nagyon meglepődtem. Ahhoz képest, hogy milyen magas és széles vállú volt, annál kedvesebb volt, és sokat mosolygott. Azért jött, hogy dobolást tanítson nekünk. Reggel kellett volna jönnie, de általában elaludt és háromnegyed órát késett. Mesélte, hogy Szenegálban él, és van két gyermeke, egy fiú meg egy lány. Náluk, ahol lakott a faluban, mindenkit szívesen, barátilag fogadnak. Próbált táncot is tanítani, de abból nem lett semmi. Dobolni viszont mindennap doboltunk másfél órát.

Nagy Emma

Eleinte egyszerű ritmusokat doboltunk. Első órán megijedtem, amikor kiderült, hogy angolul fog beszélni hozzánk, de szerencsére keveset beszélt, és azt a keveset megértettem. Másfél hétig doboltunk. Úgy nézett ki egy óra, hogy körben ültünk, mivel csak 14 dob volt, minden második ember kapott csak, amit közben cserélgettünk, hogy mindenki tudjon dobolni. Malik körbejárt és segített. Pár nap után nehezebb ritmusokat csináltunk, amik nekem nem mindig mentek. Az előadás is jól sikerült. Jó volt az egész, csak néha már fárasztónak éreztem.

Kubinyi Eszter

A földrajz epocha elején Tamás bácsi bejelentette, hogy egy afrikai fiúval fogunk dobolni és a multikulturális napon fogunk fellépni. Aztán megjött Malik, a dobos. Malik Szenegálból származik, és öt nyelven beszél. Magyarországra dobolni jött egy zenés táncos csapat tagjaként. Angolul beszélt hozzánk, de pár szót magyarul is tud. 60-80 cm magas kézi dobokon egyszerű ritmusokat gyakoroltunk. Aztán az előadás napján körbeültünk az aulában, ahol Malik és másik három zenésztársa velünk együtt lépett fel. Az előadásba a dobon kívül ének, tánc és sok taps is vegyült.

Henkrich Miksa

Az elején új ritmusokat tanultunk, meg azt is, hogyan kell tartani a dobot és hogyan kell azt ütni. De a végén ugyanazokat a ritmusokat vettük és örültem, hogy nem hozzám került a dob, már fájt a kezem és az ujjam. A szombati bemutató nagyon jól sikerült, jó hangulat volt. Nekem az tetszett a legjobban, amikor mesélt a családjáról, az életéről és Afrikáról. Olyanokat mesélt, ami mindenkit meghatott. Azt mondta, hogy Szenegálban, az ő környezetében mindenki szeret mindenkit. Engem meglepett, hogy van két gyermeke. Azért jött Magyarországra, mert érdekelik más kultúrák. Malikkal az egész osztály megbarátkozott. Mindenesetre jó volt vele.

Koller Zsóka

Az a nyolc nap nekem nagyon jó volt, igaz az utolsó 2-3 nap már kissé unalmas volt, mert csak ismételtük az előtte tanultakat. Nagyon jó hangulat uralkodott az osztályban, és Malik is iszonyat jó fej volt, mesélt nekünk Afrikáról, Szenegálról (ahonnan ő jött), a családjáról meg a bandájáról, akikkel híres diszkókban lépnek fel, és utazgatnak országról országra. Az Afrika-napon ugyan kevesen voltak, de így is olyan jó volt, hogy hú…! Jó volt a hangulat, ha ott voltál és láttad, hallottad, tudhatod, de ha nem, akkor ezt nem fogod megérezni, mert ezt leírni lehetetlen. Egyszerűen imádtam ezt a dobolás időszakot!

Eőry Lilla

Nem mindig értettem Malikot, mert angolul beszélt. Malik nagyon kedves volt, mesélt Szenegálról és arról, hogy hogyan élnek ott az emberek. Sokat doboltunk, a kezem a végére teljesen piros volt, és nagyon fájt. Különböző ritmusokat doboltunk, volt amelyik ment, néhány kevésbé, és egy egyáltalán nem. Megmutatta dobtehetségét és tánctudását is. Táncolni is megpróbáltunk, de nem ment. A dobolás jó volt, kicsit hangos volt, az egész iskola zengett.

Balogh Katalin

Az elején bejött egy ismeretlen alak, Malik, egy afrikai ember. Érdekes volt rasztás haja és karkötői. Nagyon ügyesen dobolt. Érdekeset mesélt az utolsó napon a hazájáról. Szombaton, az előadáson nemcsak mi és Malik léptünk fel, hanem másik három afrikai is. Nagyon jó volt velük dobolni. Az egyik egy alacsonyabb, nagyon jól dobolt és gyorsan, egy másik, kétoldalú dobon játszott, és ezt úgy ütötte, hogy két bot volt a két kezében. Nagyon jól éreztem magam ebben a két hétben.

Domonkos Péter

További bejegyzések: