Hogyan született a nyolcadikos színdarab?

Hogyan született a nyolcadikos színdarab?

 Az őszi szünetben sok drámát elolvastam, de egyik sem keltette fel igazán az érdeklődésemet. Az új James Bond-filmet nézve – mikor a főgonosz hátában landolt egy kés – bevillant egy mondat: „Uram, a késemért jöttem!” Eszembe jutott, hogy középiskolás...
„Uram, a késemért jöttem!”

„Uram, a késemért jöttem!”

 Rejtő Jenő (P. Howard) egyik legismertebb művét, a paradox módon az irodalmi világörökség részévé vált ponyvaregényt, a Piszkos Fred, a Kapitányt színre vinni sokszor és sokan megkísérelték már. Legutóbb iskolánk idei 8. osztálya próbálkozott meg...
A 9. osztály Legénden

A 9. osztály Legénden

Mezőgazdasági munka Május 5-én, egy rövidebb vonatút, majd – buszozás után meglehetősen kíváncsian érkeztünk meg Legéndre, ahol a mezőgazdasági gyakorlatunk zajlott. Csécs Mónika előzetes beszámolói –alapján már tudtuk, hogy Legéndet nemcsak a biodinamikus gazdálkodás...

Évesmunka előadások – A 12. osztály ajánlója

Ascher KárolyA beszéd mint önkifejezés avagy a szavalás művészeteAz év során azzal foglalkoztam, hogy a mára már kissé divatjamúlt, és elfeledett műfajnak, a szavalás művészetének haldokló szálait felkutassam, ezt az öregedő hivatást elsajátítsam és majd aztán...