A Szülői Fórum

A Szülői Fórumról Déry Emőkét és Martinez Juditot kérdeztük. Működött már régebben is Szülői Kollégium az iskolában. Most milyen szándék, esetleg hiányérzet hozta létre a Szülői Fórumot? Az előző tanév végén, amikor megválasztottak bennünket az Iskolafenntartó...

Szociális munkák a 11. osztályban

„Létezik egy megfoghatatlan ajándék, amely többet ér, mint bármi, amit a kezünkbe foghatunk. Ezt nevezem önmagunk odaajándékozásának, jelenlétünk ajándékának.” Gary Chapman Szociális év – ez lehetne a 11. évfolyam mottója. De mit jelent ez? És miként valósuljon meg...
Mezőgazdaság a Csipkerózsikában

Mezőgazdaság a Csipkerózsikában

A mezőgazdasági munkát sokan nagy fenntartásokkal, mások bizakodva, reménykedve, megint mások pedig teljesen pozitívan várták. Megérkezésünk után kicsit lelohadt az osztály kedve, a „kis” ismertető séta során. Ugyanis kétórányi bemutatóból nekem csak az...
„A fény és a színek fesztiválja”

„A fény és a színek fesztiválja”

Euritmia a világ minden tájáról „650 fiatal találkozott Wittenben a 11. Nemzetközi Ifjúsági Euritmia Fesztiválon, a Blote Vogel Waldorf Iskolában. A találkozó célja az volt, hogy a fellépő csoportok megismerkedjenek egymással, és impulzusokat adjanak a...

Mi újság? – Vakáció!

Az idei tanév utolsó Mi újság? számában Székely Magda versével köszöntöttük a nyarat. Jó kirándulásokat! Székely Magda: Kirándulás esőben Kirándulunk vasárnap apu, anyu meg én, fejünk fölött faágak, a lombon enyhe fény. Már csokrom is van jó nyaláb, és magyaráz apu,...