MŰVÉSZETI EST

MŰVÉSZETI EST

Euritmia-előadás és Vivaldi: Glória című művének bemutatója 2009. május 14. (csütörtök) 19 óra Közreműködnek az iskola diákjai, tanárai és szülők. Euritmia-előadás Pintér Eszter és Szentmártony Yvonne vezetésével Vivaldi: Glória Az iskola kamarazenekarának, felső...

20 év…

…tapasztalata, hogy a Waldorf pedagógia lényege olyan, mint egy rózsabimbó, lassan nyílik ki a figyelmes lélek számára, s én is tanúja és együtt-mozdulója vagyok ennek a folyamatnak. Szeretet és megbecsülés, tisztelet és otthon-érzés keletkezik a lelkemben,...

Ünnnepi hét

A Szeptemberi Újságban – előrevetítve a tanév egyik kiemelkedő eseményét – említést tettünk az iskola 20. tanévének ünnepi megemlékezéséről. Erre az eseményre 2009. május 11-16-ig kerül sor. Közvetlenül az ezt megelőző hétvégén, az ünnepségsorozat bevezetéseként 2009....

20 év

„Huszadik év” rovatunk januári számában kézimunka-tanárunk, Hadabás Éva emlékezik a kezdetekre, aki egyben alapító szülő is, négy gyermeke járt iskolánkba. Hogy valami mikor kezdődik, azt nagyon nehéz megmondani. Persze megnevezhetünk dátumokat, eseményeket, de mindez...