"Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy ígéretes csillagot."
Ferenczy Károly: Háromkirályok, 1898, olaj, vászon, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria
Babits Mihály: Csillag után
Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok… Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy ígéretes csillagot. Ó ha most mindent itt hagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok betlehemi éjszakán! Gépkocsin, vagy teveháton – olyan mindegy, hogy hogyan! Aranyat, tömjént és mirrhát vinnék, vinnék boldogan. Mennék száz országon át, míg utamat szelné a vám. »Aranyad tilos kivinni!« szólna ott a vámos rám. »Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell, az itteni hazai hatalmak fényét méltón dicsőíteni.« Százszor megállítanának, – örülnék, ha átcsuszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád, Jézusom! Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten és a lábad csupa seb, s ahelyett hogy bölcsőd köré szórjak tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirrhámmal keserüszagu mirrhámmal kenném véres lábadat.
