Kőzettanepocha a 6. osztályban

Kőzettanepocha a 6. osztályban

„Geoládát kerestünk a sötétben…” Alighogy elkezdődött a tanév, a hatodikosok két napra egy jurtatáborba utaztak, Kővágóörsre. Seller Lola és Ferenczi Lili fogalmazásából szerkesztettük az alábbi élménybeszámolót. 1. nap: „A jurtatáborban, Pálkövén, rengeteget...
Nagy kalandunk Nagyvázsonyban

Nagy kalandunk Nagyvázsonyban

A mi osztályunk kirándulni volt Mihály-napon. Jó, persze, mindenki volt, de – szerintünk – nekünk nagy kalandban volt részünk. A kirándulásunk úgy kezdődött, hogy reggel, kőpakolás után legyalogoltunk a Hüvibe. Onnan a 61-es villamossal mentünk el a Déli pályaudvarig,...

Kertművelés

A Waldorf-pedagógia elsődleges feladata, hogy minden gyermek egészséges fejlődéséhez megteremtse a szükséges feltételeket. Az iskolakert, mint szabad tér az iskola szerves része. A heti rendszerességgel végzett munka során az évjárás nagy ritmusait élhetjük át. Az...

Történelem

Célok és feladatok az 5–8. évfolyam számára A történelemoktatás alapvető célja az, hogy segítsen megérteni a világot, amiben élünk. A történelem – mint az emberiség múltjának ismerete – az emberi tudat fejlődésének folyamatára világít rá. A múlt tanulmányozása során...

6. évfolyam (11-12 éves kor)

Fejlődési jellegzetességek Általánosságban véve, a gyermek növekedése csontozatának növekedésében fejeződik ki. Meghosszabbodnak a végtagok, kialakulnak a gyermeknél furcsa, szögletes mozdulatok. A 12 éves gyermek a gravitáció erejét csontjaiban érzi. A fizikai...