„Éppen húsz éve”

Szubjektív töredékek a Török Sándor Waldorf-pedagógiai Alapítvány első húsz évéből – út a solymári tanárképzésig 1988 szeptemberében – éppen most múlt húsz éve – négy emberből álló kis delegáció kereste föl a Művelődési Minisztérium (akkor így hívták) Szalay utcai...

Interjú Krigovszki Annával

A visszaemlékezések sorában Krigovszky Annával, iskolánk első osztálytanítójával beszélgettem. Élmény volt hallgatni Annát, megtiszteltetés számomra, hogy interjút készíthettem vele. – Hogyan találkoztál a Waldorf-pedagógiával? – 1982-ben történt, amikor általános...

Karácsony előtt

Az ünnep várásában kétfajta készülődésben élünk. Az egyik az ünnep földi szépségét készíti elő, a másik a lélek – szellem birodalmában próbál fölcsendülni. Az elsőnek említett készülődés az embertársaknak szól, közelieknek és távolabbiaknak, a második – amely a...